Szent György-vonal és sávsugárzásrendszer

Szent György sávSzent Gxyörgy kereszt a szobában


Az eddig tárgyalt földsugárzásfajták emberi léptékűek voltak, méretükből adódóan minden hálószobányi területen megtalálhatók. Fizikai jellemzőik és emberre, állat­ra gyakorolt hatásaik közismertek, a vizsgálati eredmények nemcsak megerősítik az eddigi tapasztalatokat, de hatásmechanizmusuk ismeretében jó kontrollehető­ségeket nyújtanak a földsugárzások elleni védelem ellenőrzésére, a védelmet szolgáló berendezés működésének igazolására. A Szent György-vonal, illetve vonal­rendszer mindeddig indokolatlanul mellőzött mostoha­gyermeke volt a geotronikának. Beazonosítását előszere­tettel mellőzik, tanfolyamokon sokszor meg sem említik, a szakirodalom pedig csak a szellemi radiesztézia szem­szögéből vizsgálja.
A legtöbb misztikum fűződik ehhez a vonalrendszerhez. Ennek egyik oka, hogy ősidők óta ismert földsugárzásról van szó, és az ismertetéseket és magyarázatokat tartal­mazó kínai hiedelemvilág nehezen, vagy egyáltalán nem adoptálható az európai kúltúrkörnyezetbe. A másik ok, hogy bár az egyház évszázadok óta nemcsak ismeri, de például templomépítészetben ki is használja ezen földsu­gárzásfajtát és hatásait, mereven elzárkózik az elől, hogy nyíltan beismerje annak létét.
A vonalrendszer gigantikus méretekkel rendelkezik, az áttekinthetőségéhez országnyi terület felmérésére lenne szükség. Ennek a feladatnak az elvégzése azonban senki­nek sem ajánlatos, ugyanis olyan jelentős energiaáramlás­ról van szó, aminek vizsgálata során néhány óra alatt teljesen lemerülhet a szervezet a fokozott igénybevétel miatt, egy hét után jelentkezhetnek idegrendszeri zavarok, és ha valaki tovább folytatja a vizsgálódást, maradandó agykárosodással kell számolnia. Mivel ilyen körülmények között a teljes rendszer vizsgálata lehetetlen feladatnak bizonyul, fordítsuk figyelmünket az egyént sokkal inkább érdeklő, egészségét és közérzetét leginkább befolyásoló részletekre.
A vonalrendszer szélessége elérheti a 250-300 m-t, hosszúsága pedig kilométerekben mérhető csak. Mind­ebből világosan kitűnik, hogy milyen hatalmas területre van hatással ez a földsugárzás. Sugárzási frekvenciája igen közel helyezkedik el a vízér-sugárzáshoz, ezért! gyakran össze is tévesztik őket. Feltétlenül gyanúsnak kell lennie, ha valamely radiesztéta 300 m széles vízér-sugárzásról számol be, sajnos több esetben a televízióban. Laikusok nagy érdeklődéssel hallgatják ezeket a beszá­molókat, de ha egy kicsit is elgondolkodunk, ilyen vízeret még senki sem talált. Mármint olyan 300 m széles vízeret, aminek nincs is vége, vagyis nem folyik sehová, csak ke­ring körbe a földön végestelen végig. Bár a frekvencia hasonló, a polaritás vizsgálata rögtön elárulja, hogy nem vízérrel, hanem a Szent György-vonalrendszerrel van dolgunk.
Az első lényeges különbség, hogy a vízér-sugárzással ellentétben, itt nem találunk 45°-os vetületet, vagyis min­den energiaáramlás függőleges irányú. A polaritás vizs­gálatából megtudjuk, hogy a rendszer közepén található egy 2-2,5 m szélességű, pozitív polaritású, jelentős energiatartalmú sáv, a Szent György-vonal. Ezt a sávot két oldalán váltakozva kísérik negatív és pozitív polaritású interferenciák, melyeknek energiatartalma elenyésző. A rendszer két szélét egy-egy 2-2,5 m szélességű, negatív polaritású erőtér zárja le, melynek energiaszintje megegyezik a középen található Szent György-vonaléval. Ezt a két sávot Ley-vonalnak hívjuk. 28. Kép. Vizsgálódásain és a rendszer középpontjában a misztikus képességekkel felruházott Szent György-vonal áll.
A Szent György-vonalrendszer hatásait évszázadok óta kihasználja az egyházi építészet. Egy templom építési helyének alapfeltétele, hogy a területen jelen legyen egy Szent György-vonal, mely később a templom közepén, a főhajóval párhuzamosan fog végighaladni! Fő hatása, hogy a templomban tartózkodók igen rövid idő alatt feltöltődnek energiával, ezzel párhuzamosan szinte megszabadulnak gondjaiktól, bánataiktól és megkönnyeb­bülve, megnyugodva és megtisztulva járulhatnak az Úr színe elé. Amikor áldozáshoz felsorakoznak, az összes hívő beáll ebbe a bizonyos Szent György-vonalba.
 

Szent György vonal felépítése

28.kép

A misét celebráló pap pedig a szertartás egész ideje alatt ebben a koncentrált energiaáramlásban tartózkodik, de neki nagy szüksége is van erre. Ennek az erőtérnek a hatására a pap előadása sziporkázó, magával ragadó, és teljes mértékben leköti az őt hallgató hívők figyelmét. Ezek a hatások teszik szinte nélkülözhetetlenné a Szent György-vonal jelenlétét a templomban.

Katedrálisokat, székesegyházakat Szent György-vonal­rendszerek kereszteződésébe építenek, ahol a kereszteződés a főoltár előtt helyezkedik el. Érdekesség, hogy a jobb energiakihasználás érdekében a székesegyház alaprajza is követi azt a kereszt formát, amit a Szent György-vonalak határoznak meg. 29. Kép. Tény, hogy minden templom ebbe a vonalba épült, viszont ezt a felis­merést sokszor a fonákjáról magyarázzák.

 

 

A Székesegyház alaprajza igazodik a szent György vonalhoz

 

29.kép.    A Székesegyház alaprajza igazodik a szent György vonalhoz

 

Szellemi radiesztéziát űző emberek váltig állítják, hogy nem a Szent György-vonal határozza meg a templom helyét, hanem a templom közössége alkotja meg és tartja fenn a Szent György-vonalakat. Vagyis egy ember által alkotott energiamezőről van szó, amit mintegy folyosót használnak a szerzetesek, egy szellemi átjáró, amely összeköti a világ összes templomát. Véleményük szerint a mély meditáció alkalmával, amikor a lélek elhagyja a testet, ezen az átjárón át közlekedve tartanak kapcsolatot egymással az egyház felkent méltóságai. Az elmélet szép, sokan bizonyára áhítattal olvassák az ilyen hipotéziseket tartalmazó könyveket, folyóiratokat, de sajnos ez az okfejtés már az elején megbukik.

Mint tudjuk, nem a templom gerjeszti a Szent György ­vonalat, hanem a templom építésének helyét jelölik ki Szent György-vonalban. Továbbá, amikor mély meditatív állapotban a lélek elhagyja a testet, hogy rövid vándor­útja végén visszatérjen oda, semmilyen folyosóra, vagy kikövezett útra nincs szüksége ahhoz, hogy közlekedjen térben és időben. Bármennyire is fájdalmas és lehangolóde az élet ennél sokkal prózaibb. Gyakorlatilag arról van szó, hogy az egyház már nagyon régen felfigyelt a Szent György-vonal bizonyos élettani hatásaira, és természete­sen ki is használta bizonyos célokra ezt az erőteret, mindazonáltal nincs semmi kivetnivaló ebben, sokkal inkább szeretném felhívni a figyelmet ezekre a tapaszta­lati tényekre, és vázolni a további lehetőségeket a Szent György-vonal kihasználására.
A legerősebb pozitív polaritású mágneses térként tartjuk számon, amely sugárzást nagyszerűen ki lehet, és ki is kellene használni a mindennapi életben, de nem úgy, ahogy ezt néhányan teszik. Mint arra már utaltam, igen nagy hibát követ el az az amatőr pálcaforgató, aki le­egyszerűsíti a mérést annyira, hogy „a negatív az a rossz hely, a pozitív az jó hely", és a legjobb szándéktól vezérelve egy Szent György-vonalba helyezi el az ágyat.
A legtöbb „spontán gyógyulás" a Szent György-vonal ágyon való jelenlétéhez kötődik. A vonal által képviselt jelentős energiatartalmú, pozitív polaritású erőtér jótékony hatású a betegségekkel küszködő szervezet ellenálló képességének növelésére, a regeneráló folyama­tok beindítására és fenntartására. Tapasztalatok szerint, ha egy beteg embert megfelelő geopatikus környezetbe helyeznek, állapotában rövid idő alatt jelentős változás lesz tapasztalható. Egyes elméletek szerint, ha az ágy Szent György-vonalban, pozitív Curry-ben, pozitív polaritású vízér-sugárzásban van, szinte gyógyszert sem kell szedni, mégis hamar meggyógyul. A Szent György-vonal által képviselt energiamező betegséggel küszködő szervezetre gyakorolt jótékony hatását elsőrendűen ki lehetne használni kórházak, szanatóriumok, rehabilitá­ciós intézmények építésénél. Csak és kizárólag olyan be­tegség, rokkantság esetében üdvözítő eme földsugárzás jelenléte, amelyet nem Szent György-vonal okozott.
Egészen más a helyzet, amikor a szervezetnek nincs szüksége erre a „gyógyszerre", mégis megkapja, vagyis az ágy egy Szent György-vonalban van. Egy egészséges, jól működő szervezetnek nincs szüksége semmilyen külső be­folyásoló tényezőre. Amennyiben az ágyon mégis van egy Szent György-vonal, akkor ödémával lehet számolni. Ez korlátozódhat a végtagokra, lábra, kézre egyaránt, de legrosszabb esetben felborulhat a szervezet vízháztartása, vagyis a szervezet megköti a vizet, nem engedi távozni a szervezetből, nincs ürítés, és ez súlyos károsodáshoz, orvosi beavatkozáshoz, hosszas gyógykezeléshez és leszázalékoláshoz vezethet.
Soha nem szabad elfelejteni, hogy az embernek van munkahelye is, ami sokszor napi 8-10 órás tartózkodási hely, és ott is előfordulhat a Szent György-vonal. Arra még nagyon kevés ember gondol, hogy az ágy geopatikus helyzetén kívül a munkahelyen érő terhelésekre is gondol­jon legalább akkor, amikor egészségügyi panaszai van­nak. Fontos, hogy ha a láb reggelre megduzzad és estére lelohad, akkor a fekhelyet kell megvizsgálni, viszont abban az esetben, ha a láb estére dagad fel és reggelre könnyebbül meg, akkor a munkahely geopatikus helyzetén kell változtatni. A Szent György-vonal méretei lehetővé teszik, hogy egy franciaágy is elfér benne teljes terjedelmében, így mindkét ember egész szervezete ennek a hatásnak van kitéve.
Egy fokkal súlyosabb a helyzet, ha a Szent György­ vonal széle is éri az embert. A problémát az adja, hogy a vonal mellett kétoldalt interferenciák vannak. A Szent György-vonal polaritása pozitív, az első interferencia polaritása negatív. Ennek a térpolaritás váltásnak az a kö­vetkezménye, hogy a Szent György-vonal két szélén mint­egy 5 centiméter szélesen fokozott energiaszint és sávon belüli sávhatás tapasztalható, hasonlóan a Curry-térhez és sávhoz. 30. Kép. Ez a sávon belüli sáv már jelentős ener­getikai hatásnak minősül, és súlyos panaszokat tud okozni minden általa érintett szerven. Bár tipikus betegség nem kötődik hozzá, de például többek között izomhúzódást, izomfeszülést és különböző görcsöket tud okozni. Általában betegség nélküli fájdalom jelzi jelenlétét. 

 

A Szent György ill. a Ley vonal széle fantasztikusan erős

30.kép

Szent György-vonal két szélén felerősödés /sávon belüli sávhatás/ tapasztalható, és ugyanez jellemzi a Ley-vonalak széleit is.

 

 A Szent György-vonal, ha nem is okoz betegséget, jelen­tős befolyással lehet némely betegségnél a szervezet működésére. Itt elsősorban a cukorbetegségre gondolok, mégpedig arra, hogy milyen hatással van a szervezet vér­cukorszintjére a Szent György-vonal jelenléte. Hosszan tartó vizsgálatsorozat után kiderült, hogy mi okozza acukorbetegeknél a szélsőségesen ingadozó vagy tartósan magas vércukorszintet.

A Szent György-vonal jelenléte, a vonalban való még rö­vid idejű tartózkodás hatására is jelentősen megemelke­dik minden esetben a vércukorszint, majd a vonal elha­gyásával csökken. A Szent György-vonal hatására a vér­cukorszint elérheti a 20-24 mmol/l-t is. E témában járatla­noknak néhány tájékoztató adatot szeretnék közölni. Egészséges embernél a legalacsonyabb vércukorszint éjjel 3 óra körül mérhető, értéke 3,8 mmol/1. Ha a vércukor­szint ez alá süllyed, hypoglykaemiáról beszélünk. Túl ala­csony vércukorszint hatására ájulás következhet be, majd a kóma beálltával súlyos károsodást szenvedhet a szer­vezet, majd beállhat a halál is. Mindez csak cukorbete­geknél fordulhat elő inzulin túladagolás miatt, ezért na­gyon fontos az inzulinmennyiség pontos beállítása. Egész­séges embernél a hajnali, éhgyomri vércukorszint 4-5 mmol/l. Általában ezt az értéket vizsgálják orvosilag el­sődlegesen, és ha a mért eredmény megfelelő, nem is foly­tatják tovább a vizsgálódást. Normál esetben a szervezet a legmagasabb vércukorszintet étkezés után egy órával produkálja, értéke 8-9 mmol/l, de túl sok, túl nehéz és túl zsíros ebéd vagy vacsora elfogyasztása után ez akár 11 mmol/1 is lehet, ami adott körülmények között még elfo­gadható értéknek számít. A lényege a dolognak az úgyne­vezett napi profil, vagyis hogy mennyi az éjszakai legala­csonyabb érték, mennyi a hajnali éhgyomri érték, mennyi a vércukorszint étkezés előtt, milyen magasra emelkedik étkezés után egy órával, és hogy étkezés után két órával visszaáll-e a szint az étkezés előtti értékre. Cukor­betegség esetén ennek a profilnak az ismeretében lehet beállítani azt, hogy mikor, milyen és mennyi inzulint kell adni a szervezetnek, hogy az értékek közelítsenek azegészséges embernél mért értékekhez.
A vércukorszint mérését, a profil megállapítását, és az inzulinadagolás meghatározását kórházban végzik. Ezt azért fontos tisztázni, hogy érthető legyen, mi okozza azt, hogy a gondos és pontos vizsgálatok és mérések ellenére otthon, a hétköznapi gyakorlatban miért borul fel a mégoly jól beállított profil, miért tér el lényegesen az inzulinszükséglet az előre meghatározott értéktől. A jelen­ség okára magyarázatot az a geopatikus terheléskülönbség adja, ami az otthoni és a kórházi ágy között tapasztalható. Abban az esetben, ha az otthoni ágyon Szent György ­vonal található, ennek hatására az esti, éjszakai vércukorszint megemelkedik, a szervezet inzulinszükség­lete megnő, a profil borul. Ha az illető munkahelyén tartózkodik tartósan Szent György-vonalban, ennek hatására a nappali vércukorszint emelkedik meg, a szervezet inzulinszükséglete megnő, a profil borul. Sok esetben más az érték hétköznap és hétvégén, ha délelőttös vagy délutános, valamint diákotthonban, munkásszállón és otthon. Kontrollvizsgálat alkalmával, amikor befekvéssel ellenőrzik, esetleg változtatni szeretnék az inzulin­szintet az ingadozó vércukorszintre vonatkozó panaszok alapján, meglepő eredményre jutnak. Az inzulin beál­lítása helyes, változtatásra nincs szükség. Minden jó, még­sem jó! Igen nagy dilemma előtt áll az orvos. A napközben mért és a cukros könyvben regisztrált adatok alapján kell módosítania az inzulin adagolását. Ennek oka a folyama­tosan változó geopatikus terhelés, és ezért más inzulin- mennyiséget határoznak meg hétköznapra és hétvégére, továbbá amikor délelőttös vagy délutános az ember.
Hogy miért olyan fontos a vércukorszint bizonyos értékek között tartása? Az egyik ok a hypoglykaemia veszélye, amire már utaltam. A másik ok a hyperglykaemia, a túl magas vércukorszint okozta szövőd­mények. Első kritikus érték a 13 mmol/1 , a veseküszöb.
Ha a vércukorszint tartósan a veseküszöb felett van, ez a vese károsodásához vezet, és mivel a vese nem regene­rálódik, művesekezelés, majd a vese eltávolítása következik. Következő érték a 14-15 mmol/1. Ennél az értéknél már nemcsak a vizeletben mutatható ki cukor, hanem megjelenik a leheletben a jellegzetes aceton szag. Ennél magasabb értékeknél várható a szem bevérzése, a vakság, vérellátási problémák a végtagokban, majd azok fokozatos elvesztésével, amputációk sorozatával lehet szá­molni.
Rendkívül sajnálatos és elszomorító, amikor a betegség oly késői stádiumában fordulnak radiesztétához segít­ségért, amikor már nem rá van szükség. Geotronikai vizs­gálattal és energetikai kezeléssel kezdeni kellene a gyógy­kezelést, és nem csodát várni tőle, amikor már nincs remény. Erre tipikus példa, amikor elhanyagolt, félvállról vett cukorbetegségnek már komoly szövődményei vannak, és a beteg arra gondol, hogy a varázsvesszős ember majd hókusz-pókuszol valamit, és csiribi-csiribá meggyógyulok.
Abban az esetben, amikor a cukorbetegségnek már súlyos szövődményei vannak /vakság, művesekezelés, vég­tag elvesztése/, akkor eredményes terápia alkalmazása szinte már reménytelen.
Tudomásul kell venniük a szkeptikusoknak, hogy a geotronika nem varázslat, hanem fizika és biofizika. A Szent György-vonal vizsgálata alapján kiderült, hogy érdemes lenne jobban odafigyelni rá.
Interferenciák
A Szent György-vonalat kétoldalt kísérő interferenciák­nak jelentős egészségügyi hatásai nincsenek. Mármint ágyon, illetve munkahelyen. Az interferenciák szinuszosan változó pozitív és negatív polaritású erőterek. A rend­szernek azonban van egy sajátossága. A polaritások nagyrészt váltakozva jelentkeznek, azonban tapasztal­ható kettős pozitív, illetve kettős negatív interferencia is, vagyis egyes helyeken két pozitív, illetve két negatív polaritású erőtér egymás mellett helyezkedik el. 31. Kép.
 
Szabálytalan interferencia vonal

31.kép

Az interferenciák szabályosan szinuszosan ismétlődő pozitív és negatív polarítását  néhol megszakítja kettős pozitív, vagy kettős negatív polaritású erőtér.

 

Ennek a jelenségnek a közlekedésben van jelentős szerepe, hatása a térben mozgó emberre lehet meghatározó. A közlekedés, utazás, autóvezetés során képes hatni a változó polaritású tér az agyműködésre, a koncentráló képességre. Amíg az interferenciák szinuszosan váltakozó polaritás­sal vannak jelen, ennek nincs semmi hatása, de a kettős pozitív, illetve kettős negatív polaritású interferencia megszakítja ezt a ritmizáló jelet, zavarja az agyműködést, és hatására hajlamos az ember úgymond kikapcsolni, elbóbiskolni. A figyelem teljes megszűnésével egy alvás- szerű állapot jelentkezhet, és ez súlyos baleseteket okozhat. Egyes vélemények szerint a Szent György-vonal­rendszer, és az interferenciáknál tapasztalható szabályta­lanság az oka az un. pályaelhagyásos baleseteknek. Ekkor arról van szó, hogy valaki látszólag ok nélkül áttér a szem­bejövő sávba, vagy letérve az útról az árokban köt ki. Ezeknél az eseteknél sohasem találnak műszaki hibát, a szemtanúk arról számolnak be, hogy állatot nem láttak átmenni az úton, öngyilkosságnak pedig semmi jele. Ami viszont jellemzi a szerencsétlenül járt gépjárművek vezetőit, az a fáradtság, az idegi kimerültség, például az egyik ilyen esetben a balesetet szenvedő épp a kórházból indult haza, ahol családtagját ápolják.

Ezek azok a tényezők, amelyek hatására az ember fogékonyabbá válik ezen külső energiahatásokra. Akkor, ha egy útszakaszon gyakrabban fordulnak elő ilyen furcsa balesetek, a halálút névvel illetik azt az utat.

Ley-vonal

A Szent György-vonalrendszert és az interferenciákat mindkét oldalt a Ley vonalak zárják le. A Ley-vonal egy 2-2.5 m szélességű, negatív polaritású erőtér, intenzitása megegyezik a rendszer közepén található Szent György- vonaléval. Méreteiből adódóan szintén viszonylag könnyű egy ágyat úgy elhelyezni, hogy a teljes felületet lefedje ez a tér.

A Ley-vonal ugyanolyan jelentős befolyással bír a szervezet működésére, mint a Szent György-vonal negatív polaritású erőtere fejfájást, fáradékonyságot és kimerültséget okoz. Abban az esetben, ha az ágyon helyezkedik el a Ley-vonal, az alvás nyugodt, mély alvászavarok egyáltalán nem jelentkeznek. Bár első hallásra ideálisnak tűnik ez a geopatikus környezet, vi­szont hatásai csak a reggeli felkeléskor jelentkeznek. Minden Ley-vonalban alvó személy kivétel nélkül nehéz felébredésről, levertségről és fáradtságról számol be, hoz­zátéve, hogy minél többet alszik, annál súlyosabbak ezek  panaszok. Érzékeltetésül idézni szeretném egyik ismerősömet, aki arról panaszkodott, hogy „felkeléskor olyan fáradt vagyok, mintha hat hold földet kapáltam volna be az éjszaka".

 

 

Sok radiesztéta hallott már a Ley-vonalról, viszont csak néhányan ismerik ezt a sávsugárzást. Ez lehet az oka annak, hogy ha olyan lakásba hívnak meg geotronikai vizs­gálatot végezni, ahol előttem egy vagy több szakember mái- végzett felmérést, nemcsak rendszeresen találok Ley-vonalat az ágyon, de mivel az ágy ide lett áthelyezve, sokszor panaszkodnak, hogy „a régi hely sokkal jobb volt". A témá­nak az ad kiemelt hangsúlyt, hogy a két Ley-vonal kereszteződésének hatása a teljes fizikai leépülés és az izom­sorvadás. Hasonlóan a Szent György-vonalhoz befolyásolja a vércukorszintet, és szintén a vonal szélét intenzitás- fokozódás és a polaritásváltás miatti sávhatás jellemzi.

Mivel a Ley-vonal méreteiből adódóan uralhatja az egész lakást, meghatározó hatással lehet az ott élőkre, akik sok esetben arról panaszkodnak, hogy az otthon tartózkodás egész ideje alatt fejfájást, szédülést és kimerültséget éreznek. Ezeken a panaszokon nem segít sem a kávé, sem a pihenés, viszont abban a pillanatban elmúlnak a prob­lémák, amint kilépnek a lakásból. Egy hölgy arról számolt be, hogy maga sem érti, hogyan lehet annyira kifáradni egy ebéd megfőzésében és az edények elmosogatásában, hogy utána már nem bír semmit sem csinálni, kénytelen lepi­henni. Megkeserítheti az egész család életét, ha például a GYES-en lévő kismama a nap jelentős részét ilyen környezetben töltve levert, nyűgös, estére pedig, mivel a napi teendőknek nem ért a végére, gyakran feszült, ingerült. A családi veszekedések és válások elkerülése érdekében meg kell érteni őket, nem az ő hibájuk, és inkább a környezeten kellene változtatni, mint a családi állapoton. Bármerre is halad a Ley-vonal, nyomát bánat és fájdalom jelzi.

Nem szabad megfeledkezni a Ley-vonal munkahelyen tapasztalható hatásairól sem. Az az ember, aki ebben a térben próbál meg dolgozni, arról számol be, hogy figyelme lankad, nem tud a reá váró feladatra koncent­rálni, ásítás kínozza.

Egy iroda felmérése során, ahol Ley-vonalat találtam arról panaszkodtak, hogy az értekezleteken minden résztvevő csak ásítozik, bágyadtan mered a semmibe, és alig tudják nyitva tartani a szemüket. Az iroda áthe­lyezéséről természetesen szó sem lehet, de miután sikerült megszüntetni a Ley-vonalat, már a védelem biztosítása pillanatában megszűntek a bágyadtságra vonatkozó panaszok. Az osztályvezető úr arról számolt be, hogy azóta, mióta ott jártam, „nincs szunyókálás az értekez­leteken". Ennek már közel egy éve.

Egy cég igazgatói irodájában szintén jelen volt egy Ley-vonal. Megtudtam, hogy két hónapja költöztek be az új épületbe, és azóta az igazgató úr még egyetlen munkát sem volt képes befejezni munkahelyén a Ley-vonal hatása miatt. Már elege van abból, hogy mindent otthon kell elintéznie, mert az irodában nem képes odafigyelni? kerüli íróasztalát, eddig nem tudta, hogy miért.

Sok esetben a Szent György- vagy a Ley-vonal széle egybeesik a Hartmann-sávval, ilyenkor, bár ezek egymásra semmilyen hatással nincsenek, de az adott testrészt kettő? terhelés éri, a szervezet működési zavarai hamarabb jelentkeznek, a hozzájuk kötődő betegségek súlyosabb lefolyásúak, gyakran nem gyógyíthatóak. Amennyiben ezen kettős terhelés a gyomrot éri, gyomorfekéllyel, nyombélfekéllyel lehet számolni. Ezen betegségek sikeres kezelésének, a teljes és maradandó gyógyulásnak alap­feltétele, hogy a szervezet mentesítve legyen a sávsugárzá­soktól.

Forrás: Bakos Balázs A földsugárzás mint fizikai jelenség. Geotronika I. 1997

 


Szent György és Ley vonal miatt kialakulható betegség táblázat




Szent György vonalak, kereszteződések a templomoknál


Mobilantennák és mobil átjátszók környezetében gyakran mérhető
erős Szent györgy ésLey vonal felgerjedés

Mobilantenna felgerjeszti a sugárzásokat

Védekezés lehetősége

Szt. György és Ley vonalak által okozott problémákat (néhány kivételtől eltekintve) speciális eszközökkel meg tudjuk szüntetni, vagy a sávok energiáját kellő mértékben le tudjuk csökkenteni.

 Védekezés, árnyékolás.

Az ön személyes radiesztéziai tanácsadója
Sefcsik Károly, Radiesztéta, Természetgyógyász: 06 70 297 33 20
 
                                                  Bio Tér Natura Kft Budapest  X. ker Fertő út 14
                                                    A NATURA BIOTÉRENERGETIKAI HÁLÓZAT TAGJA
                                                                   BIOTÉRENERGETIKAI SZAKEMBER
(Fejér-Veszprém megyei területi képviselő)
Káros sugárzások az ön lakásában, házában, munkahelyén is jelen vannak.
A tiszta tér=egészség, nyugodt alvás, nyugodt élet
Segítek, hogy nyugodtan aludjon, dolgozzon.


Sefcsik Károly Radiesztéziai igazolvány

 
Ha ön nem Fejér vagy Veszprém megyében lakik akkor szivesen adok tájékoztatást, hogy az önhöz legközelebbi kollégámmal fel tudja venni a kapcsolatot.


info@somaegeszsegtar.hu

Földsugárzás mérés-árnyékolás, káros földsugárzás mérés-árnyékolás,radiesztéziai felmérés-árnyékolás,a földsugárzások emberre gyakorolt hatásai,a szentgyörgy vonal-szentgyörgy kereszt-leyvonal-ley kereszteződés miatt kialakulható betegségek:migrénes fejfájás hormonális zavarok,alvászavarok,hasnyálmirigy betegségek,epe betegség gyomorfájás,puffadás,myómák, vastagbélprobléma,ödéma,idegesség,magasvérnyomás állandó stressz, vesebetegség, szemromlás,szorngás,hátfájás,nyirokmirigybetegség,izomsorvadás, inhüvely gyulladás,mellékvese betegség, mozgásszervi bénulás, Szent György vonal, Szent György vonalak, Szent György vonalak nagyarországon térkép, Szent György vonal térkép,