Annyit szeretném előre leszögezni, hogy földsugárzások védelmére, árnyékolására nem léteznek olyan csodaszerek, amelyek egycsapásra megoldják a problémákat.
Védelem
Abban az esetben, ha bebizonyosodott, hogy a betegség, vagy az egészségügyi panasz szoros összefüggésben van a geopatikus terheléssel, a sávsugárzások energiáival, az a legfontosabb kérdés, hogyan lehet ellenük védekezni? A legkülönbözőbb elméletekkel és berendezésekkel lehet találkozni, amelyek megóvják az embert a földsugárzásoktól. Érdekes, hogy a mindent megszüntető, mindent eltérítő és mindent visszaverő berendezések használatához semmilyen eredmény sem kapcsolódik, alkalmazásukkal semmiféle egészségügyi változás nem következik be. Az eszközök feltalálói nem ismerik a földsugárzásfajtákat, azt sem tudják, hogy mi ellen védekeznek, nem vesznek tudomást a globális méretű energiaáramlásról és a fizikáról. A legjobb esetben a találmány csak hatástalan, de vannak olyan berendezések, amelyek nemcsak a feltalálóra, hanem a környezetükre is veszélyes.
Egy sávsugárzásoktól mentes területnél jobbat álmodni sem lehet, és annak idején, ez alapján próbáltam meg elhelyezni az ágyamat. Beismerem, furcsa látvány volt a szoba közepén, ferdén elhelyezkedő ágy, de az egészségért mit meg nem tesz az ember. A lányom születése óta olyan helyen fekszik, ahol nincs szükség semmilyen védelem alkalmazására. A nyugodt éjszakák és a jókedvű, mosolygós ébredés meggyőzött arról, hogy helyesen határoztam meg az ágy pontos helyét. Pontosan kellett kijelölni ezt a területet, hiszen az ágy egyik szélén egy Hartmann-sáv van, másik szélén egy geológiai törésvonal helyezkedik jel. Gyakorlatilag még egy felnőtt méretű, egyszemélyes ágy sem fért volna el ezen a területen. Egy franciaágyat sohasem lehet sávsugárzás mentes területre elhelyezni, mert franciaágy méretű sávsugárzástól teljesen mentes terület nincs, az ágyat érő sávsugárzás ellen tehát védekezni kell.
A legismertebb védelem a tükör alkalmazása, melyet az ágy alá kell rakni tükröző felével a föld felé, és a tükörnek teljesen le kell fednie az ágy területét. Az elmélet az, hogy a tükör visszaveri a földsugárzást, így mentesíti az ágyon alvót a földsugárzásoktól.
Két kérdés merül fel. Hová veri vissza a tükör ezen sugárzásokat, és hogy mi marad a tükör fölött? Ugyanis ha tényleg visszaverné a földsugárzást, ami lehetetlen, a tükör fölött nem maradna energia, és úgy járna az illető, mint az űrhajós, aki megfelelő energia hiányában néhány nap alatt kimerül és legyengül. Aki hosszabb ideje fekszik tükör fölött, az arról fog beszámolni, hogy egészségi állapotában semmilyen javulás nem történt a tükör alkalmazása óta.
Előszeretettel alkalmazzák a védelem céljára az alufóliát, a fémlemezt vagy a dróthálót, melyet szintén az ágy alá kell elhelyezni. Az elmélet szerint ez a fémtárgy elvezeti a sugárzásokat az ágytól, és így mentesíti a szervezetet a terheléstől. Előfordul, hogy a hatásfok növelése érdekében a fémlemez széleit felhajlítják, hogy elősegítsék a szervezetet elkerülő energiaáramlást.
A kérdés az, hogy a fémháló ezen jótékony hatásai miért nem tapasztalhatók sem a vasbeton födémszerkezeteknél, sem a lakótelepi vasbetonból épült házaknál, sem a Faraday-kalitkában?
Van, aki azt állítja, hogy elég egyetlen gesztenyét az ágy alá tenni vagy a zsebbe helyezni, és ezzel egy csapásra megszűnik a földsugárzás egészségkárosító hatása.
Ezek szerint, ha a föld teljes felületén bizonyos távolságban gesztenyét helyezünk el, teljesen megszűnik a föld mágneses sugárzása? Ugyanez a hatástalanság tapasztalható az összes zöldség- és gyümölcsfélénél is.
Az egyik feltaláló azt állítja, hogy növények szárított és tömörített keveréke három méter sugarú területen belül megszünteti a földsugárzást.
A szárított és préselt növények nem rendelkeznek sem állandó frekvenciával, sem stabil saját energiával, így hogyan képes hatni a Föld mágneses energiájának áramlására, a sávsugárzásokra vagy a poláris erőterekre?
Horribilis összegeket kérnek el gyapjú derékaljért ugyanis az állítólag „véd a földsugárzások ellen". Ezen állítás cáfolataként talán egy geotronikai vizsgálat eredményét mondanám el.
Egy nyugdíjas házaspár bízott meg, hogy mérjem fel a hálószobájuk geopatikus helyzetét. A bevezető beszélgetés során megtudtam, hogy öt évvel ezelőtt azért áldoztak közel százezer forintot gyapjú lepedőre, mert azt állították róla, hogy a használatával védve lesznek a földsugárzás ellen. A vizsgálat eredménye: Hartmann-sávterhelés nyakon, geológiai törésvonal gyomron, vízér- kereszt hatása lábon, Ley-vonalban pedig az egész szervezet. Közöltem, hogy:
-A nyaki Hartmann-sáv nyakmerevedést okoz.
- Úgy van.
-A Hartmann-sáv éjszakai felébredést okoz 0-3 óra között.
- Úgy van.
-A geológiai törésvonal gyomorégést okoz.
- Minden étkezésnél érzem.
-A vízér-kereszt vérellátási problémát okoz lábon.
- így igaz, az is van.
-A Ley-vonal kimeríti a szervezetet, fejfájást okoz es hosszú, nehéz ébredést, ébredéskor fáradtnak kimerültnek érezheti magát.
- De még mennyire.
Miután minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a panaszok szoros összefüggésben vannak a sávsugárzásokkal, már csak azt kellene tisztázni, hogy akkor most mi ellen is véd ez a bizonyos gyapjútakaró? Legfeljebb a hideg ellen lehetne hasznát venni. Szükség van-e ezek után a hét, tizenkét vagy huszonnégy rétegű lepedő vizsgálatára mágnes szövéssel vagy anélkül. Természetesen ugyanez tapasztalható a különböző mintákkal ellátott lepedőknél, kókuszmatracnál, gyapjúbéléssel vagy anélkül.
Igen súlyos hibát követ el az a radiesztéta, aki ezeket az anyagokat vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a tükör, a fémháló vagy a gyapjú védelmet nyújt a földsugárzás ellen! Az történik ugyanis, hogy ha ezeket elhelyezzük a földre, befolyással vannak az energiaáramlásra, és nem lehet sem Hartmann-sávot, sem pedig vízeret mérni. Ugyanezt az eredményt kapjuk, ha a földre falapot, telefonkönyvet vagy egy kétforintost helyezünk. A kérdés azonban az, hogy ez a hatás meddig marad meg? A kétforintos esetén húsz másodperc, a telefonkönyv esetében egy perc és így tovább. Egyetlen esetben sem kapunk heteket vagy éveket, ezért egyáltalán nem lehet beszélni semmiféle védelemről!
Vannak azonban egyéb megoldások is. A varázserejű rajzolatról és Hartmann tologató rézdrótról már részletesen beszámoltam, ezért ezekre most külön nem térek ki. Előszeretettel alkalmazzák földsugárzás elleni védelemre a rézdrótokból készített piramis modellt és a Dávid-csillagot. Ezen berendezéseket lakásokba telepítő radiesztéták állítása szerint nincs szükség semmiféle előzetes felmérésre, az ágy a lakáson belül tetszőlegesen helyezhető mert a piramis modell, illetve a Dávid-csillag használatával minden földsugárzás megszűnik. Ezekről az ámításokról sokat tudnának mesélni azok, akik évek óta azt hiszik, hogy őket már nem érik a földsugárzások. Azt viszont már nem értik, hogy akkor mi okozza panaszaikat.
A valóságban sajnos ezeknek a berendezéseknek sincs a földsugárzásra semmilyen hatásuk, viszont polarizált töltéskiszórást okoznak, és ez rendszerint megtéveszti a radiesztétát. Ez az oka annak, hogy a piramis és a Dávid- csillag elhelyezésekor homogén mágneses teret állapítanak meg, sávsugárzást viszont nem találnak, mivel azt már nem is keresnek.
Mivel az eddig felsorolt módszerek hatástalanoknak bizonyultak, a megoldást máshol kell keresni. Vannak, akik a rejtély kulcsát a kristályokban vélték felfedezni. Elméletük szerint ha a helyiség mind a négy sarkába meghatározott módon elhelyeznek egy-egy hegyikristályt, azok energia kisugárzása megszünteti a szobában a sáv-sugárzásokat. Ezt a módszert alkalmazták az egyik természetgyógyász központban is. Az ellenőrző geotronikai felmérés mindenki számára meglepő eredményt hozott.
A rendelőben kimutathatóak voltak a vízér-sugárzások, a Hartmann-sávok és még egy Ley-vonal is. Számomra az volt furcsa, hogy nem voltak Curry-sávok, a Curry térpolaritás pedig semleges volt az egész szobában. A természetgyógyász központ vezetőjének pedig az jelentett meglepetést, hogy a kristályok elhelyezésével szinte semmilyen változás sem állt be a rendelő geopatikus helyzetében. A helyiség sarkaiba elhelyezett kristályok csak a Curry poláris mezőzónákat semlegesítették ki, atöbbi sávsugárzásra azonban semmilyen hatást sem fejtettek ki. A központ vezetőjének saját tapasztalatai is voltak a kristályok elhelyezése után. Előfordult, hogy amikor előadást tartott ebben a helyiségben, azt tapasztalta, hogy ha egy bizonyos helyen sokáig áll, elkezd szédülni, megfájdul a feje és nem képes koncentrálni. Tipikus Hartman sávhoz kötődő tünetekről számolt be, és mikor megjelölte a szoba geopatikus térképén azt a bizonyos helyet, kiderült, hogy ott valóban egy Hartmann-sáv van.
Tudomásom szerint a mai napig is forgalomban van az a rombusz alakú műanyag lap, amely csodálatos tulajdonságokkal rendelkezik. Képes tizenhárom méter sugarú körön belül, akár tíz emelet magasságig is megszüntetni a földsugárzás hatásait, mindeközben bioenergiával tölti fel a jelzett területen belül tartózkodó embereket. Előadásaim során többször találkoztam olyanokkal, akik a védekezésnek ezt a módját választották. Saját tapasztalataim, az auramérések eredményei és az elhangzott panaszáradat egyértelmű bizonyíték a berendezés működésképtelenségére.
Néhányan a probléma megoldását abban látják, hogy egy mesterségesen létrehozott mágneses térrel megváltóztatják a Föld mágneses energiaáramlását, így védekezve a földsugárzás ellen. Amennyiben ezzel az eszközzel befolyásolják az energiaáramlás útját, tényleg meg lehet alkotni egy földsugárzás mentes teret, viszont ez nem valósítható meg következmények nélkül.
A föld- és csillagsugárzás természetes egyensúlyát megbonthatja egy mesterségesen előállított mágneses erőtér, viszont ennek sugárzása teljesen idegen a természettől. Bár ez a módszer a földsugárzástól mentesíti az embert, viszont hasznosítható energiát nem biztosít a számára. Ez a tevékenység jelentős energia befektetést igényel ahhoz, hogy a gerjesztett mágneses mező megváltoztassa a föld természetes energiaáramlását, viszont ennek a beavatkozásnak az a következménye, hogy elviselhetetlen térnyomás jön létre azonnal, ami addig marad meg, amíg a berendezés működik.
Időről időre felröppentek hírek olyan berendezésekről, amelyekkel akár egy egész várost is mentesíteni lehet a földsugárzás hatásaitól. Hogy miért nem használják mindenhol az egész világon ezt a technológiát? Hogy miért nem alkalmazzák egyáltalán? Egyértelmű magyarázatot ad a feltalálók egészségi állapota. Ha az embert megfosztják az éltető földsugárzástól, és helyette mesterségesen generált mágneses erőtérrel terhelik, továbbá mindezt térnyomás kíséri, akkor a szervezet energiaháztartása pillanatok alatt felborul. Az energiahiányt, a kimerültséget és a stresszt természetesen a megbetegedés követi, amiből ilyen körülmények között képtelenség kigyógyulni. Ez a fajta kísérletezgetés tehát igen veszélyes! Elgondolni is szörnyű, hogy mi történik akkor, ha ezek az otthoni próbálkozások mondjuk egy lakótelepi lakásban történnek. Ebben az esetben akár több száz ember is kísérleti alannyá változik tudtukon, akaratukon és beleegyezésükön kívül. Mindent egybevetve ez a fajta beavatkozás inkább nevezhető károsnak, mint hasznosnak.
Sokan úgy vélik, hogy „nincs szükség semmilyen segédeszközre, hiszen tudatilag, mentálisan védekezni lehet a földsugárzás hatásai ellen!" Igazuk van, tényleg lehet! Van ugyan néhány probléma, amit mindenképpen tisztázni kell! Elsőnek itt van például a geológiai törésvonal mentén jelentkező jelentős, egészségre káros mértékű gamma-sugárzás, melynek áthatoló képessége miatt megfelelő védelmet ellene csak egy fél méter vastagságú ólomlemez adhat! Tudati energiával nem lehet a gammasugárzás ellen hatni.
Vannak, akik abban a hitben élnek, hogy ha elvégeznek egy tanfolyamot, máris képesek ezzel a technikával védelmet biztosítani maguknak a sávsugárzások ellen. A tanfolyamokon ilyen irányú kérdésekre adott előadói válaszok kitérők, nem erősítik, és nem is tagadják ezt az állítást. A vizsgálatok azt igazolják, hogy a tanfolyamon elsajátított módszer nagyban elősegíti a regeneráció® folyamatokat és a gyógyulást, de a sávsugárzások elleni védelemre nem feltétlenül alkalmasak. Sokkal ajánlatosabb a szervezet energetikai rendszerének erősítésén, az aura energiaszintjének növelésén fáradozni, ami már könnyűszerrel megoldható ezzel a módszerrel, és ugyanaz az eredmény érhető el, mintha a sávsugárzásokat sikerült volna befolyásolni.
Ennek a tapasztalati következtetésnek az a magyarázata, hogy a sávsugárzás és a szervezet energiáinak egymáshoz való viszonyát kell helyreállítani. Vagy a sávsugárzás energiáját csökkenteni, vagy a szervezet energiáját növelni. Tetszőleges a választás, de érdemes a könnyebb és megvalósíthatóbb mellett dönteni, és azt alkalmazni. A következő probléma, hogy egy beteg, legyengült szervezet képes-e megfelelő energiamennyiséget koncentrálni minden egyes nap a földsugárzások elleni védelemre is és a gyógyulásra is? Nem. Érdemes tehát azon elgondolkodni, hogy segítséget kérjen a sávsugárzások elleni védelemben, így mentesül a külső terheléstől, és csak saját gyógyulására kell összpontosítani energiatartalékait. Természetesen ezek a megállapítások az összes mentális technikára vonatkoznak. Nem arról van szó tehát, hogy ezen módszerek hatástalanok, hanem csak arról, hogy amit meg lehet könnyűszerrel oldani, azt érdemes megtenni, és a szervezet energiáit a gyógyulás érdekében felhasználni.
A védelem leghatásosabb eszközének megalkotója újszerűen közelíti meg a földsugárzások elleni tartós védelem problémáját. Beigazolódott, hogy a Föld mágneses energiaáramlását nem lehet semmilyen anyaggal megszüntetni, és mágneses teret gerjesztő berendezéssel nem lehet súlyos következmények nélkül eltéríteni. Minden élőlénynek szüksége van a Föld energiájára, ezt az űrkutatáskor tapasztalt nehézségek igazolják. Amire viszont nincs sem milyen szükség, az a sávsugárzás és a különböző poláris erőterek hatásai. A cél tehát legalább egy ágy méretű, sáv-sugárzástól mentes, semleges polaritású erőtér létrehozása. Érdemes kis méretű területben gondolkodni, a tartós tartózkodási helyekre koncentrálni.
Sávsugárzásoktól mentes és semleges polaritású teret, a Föld energiájának megmaradása mellett, egy megfelelően méretezett térörvény pontos elhelyezésével lehet elérni. A térörvény egy lap térgenerátor segítségével állítható elő ami csak pontos elhelyezéssel és beállítással fejti ki a kívánt hatást. A térgenerátor működtetéséhez nincs szükség külső energiaforrásra vagy karbantartásra. Nem önmaga sugároz, vagyis soha nem merül ki, továbbá nem magába zárja az energiákat, vagyis soha nem töltődik fel. A térörvény a lap térgenerátor elhelyezésével egy időben jön létre, és marad meg mindaddig, amíg el nem távolítják onnan. A térgenerátor eltávolításakor azonnal megszűnik a térörvény a környezetre gyakorolt hatásával együtt. Működőképességét sérülésmentesség esetén korlátlan ideig megőrzi. Ez azt is jelenti, hogy ha valaki elköltözik, a berendezést viheti magával, és az később is védheti egészségét.
A térgenerátor elhelyezéséhez szakemberre van szükség, pontos beállítása nagyfokú felkészültséget és gyakorlottságot igényel. Amennyiben nem a megfelelő módon van elhelyezve, a térörvény akkor is létrejön, de környezetre gyakorolt hatás nélkül. Ebből következik, hogy alkalmazásának káros mellékhatásai nincsenek, egészségre nem ártalmas.
Abban az esetben, ha a térgenerátor használata ellenére sávsugárzás éri a szervezetet, ez azt jelenti, hogy nem amegfelelő helyre lett elhelyezve, és ezért nem fejti ki akellő hatást. A térgenerátor tehát felkészült, gyakorlott szakember nélkül semmit sem ér.
Magyarországon többféle, ezen az elven működő berendezés van forgalomban, melyek némelyikének legnagyobb hátránya a korlátozott felhasználási lehetőség és a túlzott mértékű alkalmazási igény. A fejlesztések jelen szakaszában már jelentős mértékű geopatikus és elektromágneses terhelést is meg lehet szüntetni egyetlen térgenerátor megfelelő elhelyezésével. Alkalmazásával egyszerre lehet megszüntetni a geológiai törésvonalat, a vízérsugárzást, a Hartmann-sávot, a Curry-sávot és poláris mezőzónát, a Szent György- és Ley-vonalakat a kozmikus csatornával, a térnyomással és térnyomás ingadozással, a tetőtér gerjesztettségével, valamint az elektromágneses térrel együtt. A berendezés hatásosságát és hatékonyságát ezernyi mérés, ellenőrzés és terápiás alkalmazásában elért eredmény igazolja.
A térgenerátor frekvenciamodulációval mentesíti a szervezetet a sávsugárzások és poláris erőterek terhelésétől. Ez a berendezés csak a Föld mágneses energiamezőjére hat, az élő szervezetre nem.
A szellemi radiesztézia, az alapvető ismeretek hiánya, a nem megfelelő tájékoztatás és az UFO őrület hatására néhány ember képzavarral küszködik, amire a legjobb példa a következő megállapítás és állítás: „A térgenerátor elvonja az emberek energiáját minden éjjel, amikor annak a környezetében tartózkodnak. Az összegyűlt bioenergiákat a Hold túlsó felére továbbítja, ahol ezt az UFO-k használják fel saját céljaikra". Sajnos ez nem egy tudományosan megalapozott és alátámasztott, fizikai tényekre és megfigyelésekre épülő megállapítás.
Érdekes tapasztalatokról számolnak be azok az emberek, akik rendszeresen elutaznak otthonról pl. üzleti útra, és ekkor az éjszakát természetesen máshol töltik, más, az otthonitól lényegesen eltérő geopatikus környezetben alszanak. Erre a környezeti változásra általában reagál a szervezet. A reakciók intenzitása különböző mértékű, szélsőségesen eltérő lehet. Nem tapasztalnak semmilyen változást azok az emberek, akiknek szervezetét a sávsugárzások még nem károsították szervi funkcionális zavart ez a terhelés még nem okozott, egészségügyi panaszaik nincsenek.
Azoknál az embereknél fordul elő szervezeti reakció a megváltozott geopatikus környezetre, akiknek a szervezetét ez az energetikai hatás már jelentős mértékben terhelte , energetikai zavart, egészségügyi panaszt, esetleg szervi megbetegedést okozott. Egy részük csodálatos dolgokról számol be. Ők azt tapasztalják, hogy másnapra elmúlnak panaszaik, gerincbántalmaik, a hajnali felébredés, a felpuffadás, megjelennek az álmok, és pihenten, frissen ébrednek. Hazatérve azonban minden megváltozik. Visszatérnek a régi panaszok, amik a következő elutazásig meg is maradnak.
Mások ennek éppen az ellenkezőjéről számolnak be. Számukra a kiküldetés, vagy az üzleti út kínszenvedés, felér egy rémálommal. Az első két-három nap alatt szinte semennyit sem alszanak, az ágyban csak forgolódnak, szédülnek, émelygést éreznek, és rosszul érzik magukat. Ezek a panaszok azonban néhány nap múlva elmúlnak, és a következő elutazásig többé nem jelentkeznek.
Miután a szervezet mentesül a sávsugárzások és poláris erőterek alkotta terheléstől, előfordulhatnak elvonási tünetek, ugyanúgy reagál a szervezet, mint alkohol- illetve drogelvonás esetén. Jelentkezhet szédülés, izzadás, émelygés és álmatlanság, ami két-három napig tart, majd megszűnik, mintha elvágták volna. Ez a jelenség minden olyan esetben előfordulhat, amikor a szervezet mentesül a geopatikus terheléstől. Az elvonási tünetek tapasztalhatóak a hálószoba átrendezése után, elutazáskor, nyaraláskor, költözéskor vagy amikor a szervezet véglegesen mentesül a sávsugárzásoktól, a geopatikus terheléstől, vagyis a térgenerátor elhelyezése után.
Egy berendezés működésére, illetve működésképtelenségére legjobb ellenőrzési módszer, hogy a földsugárzások elleni védelemmel ellátott szervezet auráját más radiesztéta vizsgálja meg sávsugárzás mentes környezetben úgy, hogy az ellenőrzést végző ne tudjon arról, hogy az illető védve van-e a sávsugárzások ellen, vagy nem. Ha az aurán rajta van a sávsugárzás lenyomata, ezek aurasérülést, illetve egészségügyi panaszokat okoznak, akkor az alkalmazott védelem hatástalan. Megfelelő védelem esetén az auráról egy hét alatt lebomlik a földsugárzások lenyomata, és ha a földsugárzás-terhelés nem okozott súlyos egészségkárosodást, az aurasérülés néhány hét alatt megszűnik, az aura sérülésmentessé és teltté válik. Enyhébb panaszok, mint pl. a hajnali felébredés, nyakmerevedés, fejfájás, émelygés a védelem alkalmazását követő egy-két napon belül elmúlik.
Évek óta alkalmazom ezt a technológiát lakásokban és irodákban egyaránt a sávsugárzások elleni védelemre, nagyon jó eredményekkel. Az alkalmazott technológia alkalmazási területei beláthatatlanok, a további vizsgálatokhoz és terápiás felhasználáshoz kórházi együttműködésre van szükség.
Földsugárzások elleni véédelem, kozmikus sugárzások elleni védelem, szent györgy-ley-vízér-törésvonal-hartmann-curry-érctellér-rétegződéssugárzás-elekroszmo-mágnesestér-magas frekvencia elleni védekezés árnyékoló lap,